Artrózis kezdeti stádiumú kezelése. A csípőízület kopása - Okok és tünetek


reggel alig kellek fel, hogy minden ízület fáj

Naila Rabbani és munkacsoportjának módszere két éven belül bekerülhet a mindennapi klinikai gyakorlatba.

Ennek azért van nagy jelentősége, mert minél korábban fény derül az arthrosisra mielőtt még irreverzibilis elváltozások létrejönnénekannál jobbak a későbbi problémák prevenciójára fókuszáló kezelés esélyei, például az életmód megfelelő irányban történő megváltoztatásával.

mit kell tenni a lábízületek fájdalmától

A szakemberek előtt egy ideje már ismeretes, hogy a gyulladt ízületben a fehérjék károsodnak, ez azonban az első eset, hogy a károsodott ízületi fehérjék keringésbe kerülő kis fragmentumait abból a szempontból vizsgálták, hogy azok mennyiben alkalmasak a betegség korai felismerésére, illetve az arthrosis, a rheumatoid arthritis és más, a mozgást korlátozó ízületi betegségek elkülönítésére.

A vizsgálatban beteg vett részt, akik között előfordult korai stádiumú és előrehaladott térdízületi arthrosis csakúgy, mint rheumatoid arthritis vagy egyéb gyulladásos ízületi megbetegedések.

Hátfájás + Térdfájás megszüntetés 7 lépésben

A munkacsoport tömegspektrometria segítségével vizsgálta a vérből és a szinoviális folyadékból nyert mintákat a betegeknél, illetve olyan egészséges önkénteseknél, akiknél ízületi problémák nem álltak fenn. Ennek során olyan károsodott aminosavakat találtak korai és előrehaladott arthrosisban, illetve rheumatoid arthritisben, melyek az egészséges önkéntesek szervezetében nem voltak jelen.

Bonyolult bioinformatikai módszerekkel tíz károsodott aminosav mintázata alapján algoritmusokat fejlesztettek ki, melyek segítségével már a korai stádiumban elkülöníthetők egymástól az egyes betegségformák.

ízületi betegség hormonális változással

A szerzők azt is artrózis kezdeti stádiumú kezelése, hogy módszerük viszonylag nagy szenzitivitású és specificitású a korai stádiumban történő diagnosztikára és az arthritis tipizálására. Korai stádiumú arthrosis eseteiben a vérteszt szenzitivitását 92 százaléknak, specificitását 90 százaléknak találták, ami a rendelkezésre álló más technikákkal összehasonlítva jó eredménynek mondható.

Csípőproblémák

Ennek kapcsán a szerzők idézik, hogy korai stádiumú arthrosisban a jelenlegi MR-technika körülbelül 70 százalékos szenzitivitással és 90 százalék körüli specificitással jelzi az ízületi porc pusztulását.

A MR-vizsgálat ráadásul drága és időigényes is, és nem is minden beteg alkalmas rá pl.

Szamosi Szilvia, reumatológus szakorvos Az előrehaladott csípőízületi kopás vagy más néven coxarthrosis kezelésében már a műtéti eljárások, elsősorban a művi csípőízület, endoprotézis valamilyen típusának beültetése jön szóba. Ezáltal csökkenthetjük az ízületi fájdalmat, a végső cél pedig a mozgás és stabilitás helyreállítása.

Naila Rabbani.