Bokaödéma gyulladása


Az ödéma mint figyelmeztető jel Ismerjük-e a lábvizesedés okait?

Gyógynövény keresőGyógynövények Gyógynövények betegségekre rovatunkban kétféleképpen kereshetnek: ha szeretnék megtudni, hogy egy-egy betegségre milyen gyógynövények ajánlottak, vagy ha egy gyógynövényről szeretnék megtudni, hogy mire jó. Ha betegség szerint keresnének, kattintsanak a betegségkeresőre, ha gyógynövény szerint, akkor válasszák a gyógynövénykeresőt, majd mindkét esetben használják a legördülő listát.

Ajánlott cikkeink a témában: A láb vizesedésére az érintettek általában nagyon érzékenyen reagálnak. Sokan mégis úgy vélik, a gond egyszerűen csak terhes, és az okát pedig ismerik. Az ödémának azonban a legkülönfélébb kiváltó okai lehetnek, a vízhajtókkal végzett önkezelés pedig nemritkán éppen a kívánttal ellentétes eredményhez vezet.

Az ödémás láb kezelése Az ödéma egy szemmel is látható duzzanat, amelyet könnyű beazonosítani az érintettnek is. Fontos, hogy ez nem betegség, hanem tünet: létfontosságú szervek elégtelen működése, allergiás reakciók illetve fertőző betegségek következtében is kialakulhat. Ödéma akkor alakul ki, ha felbomlik a szövetközti folyadék termelésének és elvezetésének egyensúlya, és emiatt a szövetek közötti térben vizenyő szaporodik fel. Ez érinthet bokaödéma gyulladása szervet is, vagy koncentrálódhat egyetlen testrészre is. Kardiológiai szembontól mielőbb eldöntendő, hogy a jelenség hátterében  szív-érrendszeri betegség, vagy más betegség áll-e — hangsúlyozza dr.

Ha az ödéma hangsúlyosan lép fel, meg kell keresni az okát. Rejtőzhetnek ugyanis a tünet mögött szív- és vénás megbetegedések ugyanúgy, mint a nyirokrendszer panaszai. Néhány jellegzetes tünet a laikus ítéletalkotásában is bokaödéma gyulladása, a diagnózist azonban jellemzően az orvosnak kell felállítania. Az ödéma kifejezés a görög "oidema" szóból származik, amely duzzanatot jelent.

bokaödéma gyulladása

A mai orvosi bokaödéma gyulladása ödéma alatt olyan szöveti duzzanatot ért, amely a szövetekben felgyülemlő víz miatt alakul ki. Többnyire az egyes végtagok vagy bizonyos testrészek elváltozása ez, tipikus a boka vagy a lábszár vizesedése. Léteznek azonban észrevétlen ödémák is, amiből az érintett csak a súlynövekedést érzékeli, egyéb testi elváltozások nélkül.

A rejtély kulcsa ilyenkor gyakran a szövetnedv diffúz felgyülemlése. Az ödéma kialakulásában a vérkeringés és a nyirokrendszer egyaránt fontos szerepet játszik. A vér a szívből egy bizonyos nyomással áramlik az erekbe.

Ödéma, vízgyülem, duzzanat

A vérereken belül ez a nyomás arra szolgál, hogy továbbítsa a vért. Ennek az áramlásnak a során a hajszálerek falának sejtjei közötti aprócska réseken át a víz a benne oldott anyagokkal együtt kilép a sejtek közötti térbe, a folyadékban oldott anyagok ilyen módon jutnak el a sejtekhez. Normál esetben ennek a víznek a 90 százaléka visszajut az erekbe, míg a maradék tíz százalékot a nyirokkeringés szállítja el. Az ödémában szenvedő embereknél azonban ez a víz különféle kóros okokból kifolyólag visszamarad a szövetekben.

Lábhát és boka fájdalmak, bokaduzzanat, sérülés utáni állapotok

Az ödéma, illetve az érte felelős folyadékfelgyülemlés mindig tünetet jelent, nem maga a megbetegedés. A kiváltó ok alapján az orvostudomány különféle ödémacsoportokat különböztet meg. Nyiroködéma: a vízhatás ront a helyzeten A nyiroködéma ritka esetben a nyirokrendszer bokaödéma gyulladása hibájának eredményeként lép fel, sokkal gyakrabban a nyirokerek vagy -csomók betegség vagy műtét okozta sérülése miatt.

A sérült rendszer többé nem képes elvezetni és megtisztítani a szövetnedvet.

Milyen betegség gyógymódjára kíváncsi?

Mivel ebben a feladatban bizonyos fehérjék is szerepet játszanak, a nyiroködéma fehérjékben gazdag ödéma. Ez a fehérjegazdagság okozza a problémát, mivel a kötőszövet sejtjeit burjánzásra serkenti, és így viszonylag bokaödéma gyulladása szöveti károsodás alakul ki. Ezért van szükség a nyiroködéma minél hamarabbi kezelésére. A fehérjegazdagság döntő szempont a kezelés során. A hagyományos vízhajtók, még ha természetes növényi eredetűek is például csalánhosszabb távon kárt okoznak, mivel a szövetből ugyan eltávolítják a vizet, a bokaödéma gyulladása bokaödéma gyulladása nem.

A víz kipumpálásával azonban még tovább növekszik a fehérjekoncentráció, ami tovább serkenti a szövetburjánzást. Vízhajtás esetén tehát a rövid távú megkönnyebbülés ára hosszú távú károsodás lesz. A terápia feladata valójában az, hogy a nyirokereket fokozott tevékenységre ösztökélje.

Ödémás láb

Ezt szolgálja az bokaödéma gyulladása nyirokdrenázs, egyfajta szelíd masszázstechnika, amelynek során kézzel próbálják meg óvatosan úgy masszírozni a nyirokereket, hogy azok fokozott munkához lássanak. Ugyanilyen fontosak a szorítókötések és -harisnyák, amelyek segítik a mozgást, és megvédik a fertőzéstől a veszélyben forgó bőrt.

bokaödéma gyulladása

Kardiális ödémánál bokaödéma gyulladása a meleg kádfürdő Kardiális ödémáról akkor beszélünk, ha kialakulásának oka valamilyen szívbántalom. Gyakran a vér tolulásáról van szó, ami miatt megemelkedik a vénán bokaödéma gyulladása a nyomás, és többé nem játszódik le tökéletesen a szövetnedv elszállítása. A kardiális ödéma általában szimmetrikusan lép fel, a lábfejnél és a lábszárnál kezdődve.

Ödéma - Mi okozhatja?

A szívelégtelenség kezdeti állapotban jól kezelhető galagonyakészítményekkel, de a dózisnak elég magasnak kell lennie. Az orvos gyakran javasolja a szív tehermentesítését a vérerek bokaödéma gyulladása. Ezt a beteg emelkedő hőmérsékletű kar- vagy lábszárfürdővel érheti el. Enyhe szívelégtelenségnél a szív tehermentesítésére alkalmas lehet a szaunázás is, ám a meleg kádfürdőről inkább le kell mondani. Bizonyos koronáriás sportok - például a mérsékelt pulzusszámmal végzett laza gyakorlatok - edzik a vérkeringést.

Az ödémás betegnek mindenképpen tanácsos konyhasóban szegény módon táplálkoznia, mivel a nátrium az ozmózis elvét követve elősegíti a víz felgyűlését. A vénás eredetű ödémáknál az esetek kétharmadában a visszeresség a baj oka, egyharmadában pedig a lábvénák trombózisa okozza az úgynevezett krónikus vénaelégtelenséget. Mindkét vénás eredetű betegségnél a vér áramlása akadályokba ütközik, ami a vér pangását és ebből adódóan a vénás nyomás emelkedését eredményezi.

Emiatt tehát a kilépő folyadék nem képes visszajutni az erekbe, és visszamarad a szövetekben.

Gyakori megbetegedések

Vénás panaszok esetén segít a nyomás, a mozgás és a hideg inger Az orvostudomány a krónikus vénás elégtelenség három stádiumát ismeri. Az elsőben átmeneti bokaödéma jelentkezik, amely azonban fekvés hatására gyorsan leapad. A második stádiumra tartós ödéma jellemző, amely a láb és a boka környékén főként aszimmetrikusan alakul ki. A harmadik stádiumban kifejlődhet a lábszárfekély. A krónikus vénaelégtelenség kezelésének három fő módszere a hideg inger, a nyomókötés és a mozgás.

A hideg edzi a vénákat és csökkenti bokaödéma gyulladása a víz számára. Itt elsősorban Kneipp-féle hideg vizes kezelések jöhetnek szóba: leöntések, lemosások, trombózis és visszeresség esetén víztaposás. Kiegészítő gyulladások esetén hasznos lehet a perces agyagos vagy túrós pakolás. Az agyagot vízzel keverik kenhető masszává, felkenik az érintett területre, majd körbetekerik. A kompressziós harisnya vagy -kötés által a lábra gyakorolt nyomás a megnövekedett vénás nyomás ellen hat, és megakadályozza az erek további kitágulását.

Duzzadt láb okai és otthoni teendők

Az ideális eredményt a mozgással kombinált nyomókötés hozza meg: az izommozgás serkenti a vénák vérkeringését, és ezzel egyben a nyirok- és vénás rendszer munkáját is. Előrehaladott eseteknél a nyirokdrenázs is javasolható. Kiegészítésként szóba jöhetnek vadgesztenye-készítmények, de a vénák áteresztőképességét az ananász egyik enzimje, a bromelain is csökkenti.

A vénás panaszok kezdetén sok betegnek segít a csalánteával végzett vízhajtó kúra, illetve bizonyos táplálkozási bokaödéma gyulladása, például heti két víztelenítő nap zabbal vagy rizzsel. Ilyenkor a három főétkezést a szóban forgó élelmiszer alkotja, például reggelire és vacsorára rizs édesítés nélküli almakompóttal, délben rizs zöldséggel vagy salátával.

  • Lábdagadás - Budai Egészségközpont
  • Györgytea Ödéma, vizesedés - Györgytea

Túlsúlyos betegeknél ez a fölös kilók számát is csökkenti, márpedig a túlsúly jelentősen emeli az erekre nehezedő nyomást. Allergiás duzzanat: azonnal forduljunk orvoshoz! Krónikus ödéma esetén általában nem áll fenn akut veszély, még akkor sem, ha az állapot - mint ahogyan a nyiroködémánál láttuk - hosszú távon szöveti károsodást okoz.

Crohn-betegség A nyirokerek károsodása nyiroködéma A nyiroködéma lymphoedéma a nyirokrendszer károsodásának talaján kialakuló lokális vizenyő. Bokaödéma gyulladása esetek nagy részében ez okozza a végtagok vizenyősödését, a kéz- és lábdagadást. A nyiroködéma a kézfejen, kézháton, továbbá az ujjakon jelenhet meg először, innen terjed ezt követően a bokán illetve a csuklón át a karok illetve a combok irányába. Oka, hogy a valamilyen ok miatt károsodott nyirokrendszer a szövetekből nem tudja elszállítani a nyirokköteles folyadékot, az felszaporodva helyi duzzanatot okoz.

Egészen más a helyzet az allergiás bokaödéma gyulladása esetében. Tipikus példa erre az allergiás emberek reakciója darázscsípésre: a rovarméreg olyan gyulladásos reakciót vált ki, amely erőteljesen megváltoztatja a vérerek struktúráját, úgy, hogy ezek átjárhatósága megnő.

E változás következtében lényegesen több víz jut a sejtek közötti térbe. Mivel a nyirokrendszer ezt nem bokaödéma gyulladása elszállítani, a folyadék a szövetekben marad. Az allergiás ödéma bokaödéma gyulladása hirtelen alakul ki, és ugyanilyen gyorsan el is múlik. Ha a megduzzadt szövetbe belenyomjuk a hüvelykujjunkat, megtudhatjuk, valóban ödémánk van-e lásd a tesztet is Az allergiás ödéma egyik különleges formája az, amely igen akut formában a szemhéjon vagy az ajkakon, de a garatüreg nyálkahártyáján is felléphet.

Ha ez utóbbi szövetek erősen megduzzadnak, akut légszomj áll elő. Ez a fajta ödéma még ma is fulladásos halált okozhat, ezért allergiás ödéma esetén feltétlenül orvoshoz kell fordulni, aki gyulladáscsökkentő szerekkel akadályozza meg az életveszélyes szövődményt.

Lábdagadás

Éhezés, bélbetegség és rák okozta fehérjehiány A vérben számos fehérje kering. Ezek a vérfehérjék gondoskodnak a sejtek közötti térben lévő bokaödéma gyulladása újbóli felszívódásáról. Az így kialakuló ödémát hívják fehérjehiányos ödémának. Az ilyen duzzanatok legfőbb oka az, ha a táplálkozással nem jut elegendő mennyiségű fehérje a szervezetbe. Erre az éhségödémára jellemző a megduzzadt has, amely nálunk utoljára a háború utáni éhezések idején fordult elő.

Néhány embernél előfordul, hogy szervezetük a fehérjéket felszívódás nélkül kiválasztja, és ez ugyancsak fehérjehiányhoz vezethet. Ilyen problémával járhatnak különféle krónikus bélbetegségek.

Ezenkívül súlyos rák esetén is hiányt bokaödéma gyulladása a szervezet fehérjékben, míg májzsugornál a bokaödéma gyulladása máj nem képes megfelelő mennyiségben előállítani a szóban forgó anyagokat. Néha a vesebetegség is megnövekedett fehérjekiválasztással párosul, így a szervezetben megint csak fehérjehiány áll elő.

bokaödéma gyulladása

Összességében elmondható, hogy az ödéma valamilyen alapbetegségre utal, amelyre mindenképpen fényt kell deríteni.