Felső-Mátrai Általános Iskola
Iskolánk életébõl
A cik a "Mátrai Képek" címû helyi idõszakos kiadvány legutóbbi számában jelent meg
Megjelent: 2010. január 07.

Délia és Zalán

NAPJAINK A SVÁJCI DOMBOK KÖZÖTT

Hatszáz lelkes kis falu, havas dombok, kirándulók – akár a Felsõ-Mátrában is lehetnénk. De mégsem: csak a mi autónkon magyar a rendszámtábla, a szomszédok franciául beszélnek, a dombokon legelõk helyett szõlõskertek, a kilátóból nem a Tátra, hanem a Mont Blanc csúcsa látszik a messzeségben. Ez Lavigny, a Genfi-tó fölötti dombokon fekvõ svájci falucska, nyár óta az otthonunk.

 

Amikor az ENSz-ben kaptam állást júliusban, Genfben kezdtem el lakást keresni a családnak. A gyerekek azonban inkább faluban szerettek volna lakni, kirándulni a környezõ hegyekben, kis iskolába járni. Marie-Eve, aki Kanadában faluról származik, azonnal az õ pártjukat fogta. Így költöztünk augusztusban Lavignyba, ami Genf ésLausanne között a Jura hegység lábánál 600 m magasságban fekvõ kis falu.

Svájc sok szempontból olyan, amilyennek gondoltuk: nagy a tisztaság és a drágaság, parkolni lehetetlen, viszont a tömegközlekedés jól szervezett, a rendelõkben nem kell várni, az iskolabusz minden reggel percre pontosan érkezik. Sok tekintetben kellemesen csalódtunk: az emberek nem annyira zárkózottak, mint a hírük, beilleszkedésünket az önkormányzat és a szomszédok is segítették, a gyerekek napokon belül találtak barátokat. Sok szempontból viszont Magyarországon könnyebb: Svájcban, fõleg a németajkú vidékeken, a szabályok mindenek fölöttisége nehezíti meg az életet: ha õk szálltak fel elõbb a vonatra, a hely õket illeti: a nénike vagy éppen Marie-Eve a Tildával meg álljon; ha az állomáson lejárt a parkolójegy érvényessége megbüntetnek – attól függetlenül, hogy a fél órát késõ vonat miatt nem ért idõben oda az ember. (Öröm az ürömben, hogy a büntetés behajthatóságát persze a külföldi rendszámtábla nagyban hátráltatja….) A boltok, a nagy bevásárlóközpontok is, délután a legtöbb nap 5 és 6 között zárnak, vasárnap minden zárva – emiatt szombaton és csütörtök este, amikor tovább vannak nyitva, nem lehet beférni az üzletekbe. A szolgáltatások nagyon drágák: a kéményseprõ pont annyira nem csinál semmit, mint az itteni, viszont nyakkendõt hord, és az öt perces látogatás 100 frankba – közel húszezer forintba – kerül.

Délia és Zalán egy intézménybe, de külön iskolába járnak: amikor összevonták a környezõ falvak iskoláit, egyiket sem zárták be, hanem az évfolyamokat osztották el a falvak között. Az óvoda, az elsõ és a második a mi falunkban van, így Zalán Lavignybe, míg Délia a többi helyi negyedikessel és a harmadikosokkal együtt a szomszéd faluba jár. A felsõ tagozat pedig a harmadik faluban, egy gyönyörû várban van. A napirend az iskolabusz menetrendjéhez igazodik.

Órarend nincs, a tantárgyakat keverve, egy-egy témakör köré csoportosítva tanulják – azt hiszem ez az, amit Magyarországon kompetencia alapú oktatásnak hívnak. Déliáék például a középkori történelmet tanulják, közben (vár)építészettel ismerkednek és lovas katonákat rajzolnak.

A társadalom kissé maradi, az uralkodó felfogás szerint az asszonynak otthon a helye. Hogy ez ne is változhasson meg, az iskolából hazaküldik a gyerekeket ebédelni – fél tizenkettõtõl fél kettõig Zalán és Délia is otthon vannak. A délutáni tanításnak fél négykor van vége, lecke alig van, a tankönyveket sem hozzák haza. A külföldiek vagy más kantonokból érkezettek integrálására nagyon fel vannak készülve: a gyerekeket minden esetben a korcsoportjuk szerint, nem pedig a tananyag ismerete szerint iskolázzák be. Év közben, fokozatosan integrálják õket. Délia például külön felzárkóztatóra jár francia olvasásból és írásból.

Délia rajzán a váron magyar zászló lobog

Esténként próbálunk a magyar tananyaggal haladni – a negyedikes szlovák jó nehéz. Zalán annak ellenére a felsõ-mátrai iskolát szereti jobban, hogy Svájcban nincs lecke és a tananyag is könnyebb. „Az itteni tanító néni nagyon szigorú” – magyarázza. „És Jutka néni nem szigorú?” – kérdem. „De, de õ akkor is kedves, amikor szigorú” – hangzik a válasz.

Én szokom a bürokrata létet. Az ENSz és a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) közös szervezeténél dolgozom, a magyar fogalmak szerint fõtanácsosként. Feladatom az intézmény új honlapjának és egy internetes tartalomkezelõ-rendszernek a kiépítése, amelynek segítségével a világot körbeutazó kollegák az interneten keresztül bárhonnan fel tudnak majd tölteni anyagokat az intézmény holnapjára. A sok egyeztetés és szabály miatt a haladás elég lassú – pedig az ENSz-en belül ez a szervezet viszonylag kicsi méretének köszönhetõen állítólag a rugalmasak közé tartozik. Háromszáz kollegám hetven különbözõ országból származik – a sok különbözõ emberrel történõ szakmai és kevésbé szakmai beszélgetés a munkám legérdekesebb része. Kitágítja az ember világszemléletét, fogékonnyá, rugalmassá teszi olyan dolgok iránt, amik korábban egzotikusnak tûntek.

Hétvégeken kirándulgatunk sokat, a környezõ 1600 fölötti csúcsokat másszuk meg, környékbeli várakba látogatunk, a falubeliekkel barátkozunk – és közben próbáljuk Magyarországnak is jó hírét kelteni. (Svájcnak ezen a részén alig akad magyar építõmunkás, prostituált vagy babysitter, így kevés az elõítélet – a kelet-európaiak helyett itt a portugálokat és a dél-amerikaiakat szidják.)

Nyárig tervezzük, hogy maradunk – helyünk van bõven, és örömmel várjuk a látogatókat.                                                                             Gáspár Miklós

 

Forró tea a baseli karácsonyi vásárban


<<<<<<< article_fulltext.tmpl

=======
>>>>>>> 1.6
Hírlevél-feliratkozás
Szavazás

Szerettek iskolába járni?

  • Igen
  • Nem
  • Mi az, hogy iskola?
Minden jog fenntartva. Felsõ-Mátrai Zakupszki László Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda. 2008. Az anyagok másolásához, a forrás és hivatkozási link feltüntetése esetén hozzájárulunk.